Mikor oldaható meg az autó lámpabúra polírozás?

 lámpabúra polírozás
lámpabúra polírozás

Aki naponta vezet, az egyszerűen nem tudja kikerülni a szélvédőre csapódó kavicsokat és sokszor a legkülönfélébb eszközöket, dolgokat sem. A sofőrök örömére, a karcos szélvédő többé már nem jelent javíthatatlan problémát, hiszen sok olyan módszer áll rendelkezésre manapság, amelyekkel a kisebb és talán még a nagyobbacska karcolásokat is el lehet tüntetni. A karcos szélvédő kijavítható például polírozással. Ha nagy a karcolás, akkor a szakemberek nem garantálják a maximális sikert. Persze ha időben fordul az ember a profikhoz és a karcolás nem mélyül tovább különféle fizikai és kémiai hatásokra, akkor a szerelők igenis segíteni tudnak. Legtöbb esetben a gyári karcos szélvédő polírozható a legkönnyebben. Ez azért van, mert ez a változat a gyártási technológiájának köszönhetően, valamivel puhább, mint a többi fajta. Mondjuk ennek megvan a negatívuma is, mégpedig az, hogy emiatt jobban karcolódik. Emellett a szélvédőn ott is a látómezőben keletkezett karcokra szoktak a szakértők nagy hangsúlyt fektetni. A karcos szélvédő kijavításakor a hozzáértők igen körültekintően járnak el, hiszen tudják, hogy ez egy nagyon precíz hozzáállást igényel.

Egy intő jel lehet a munka elején, ha a karcba a köröm nagyon megakad. Ekkor legtöbbször nem javasolt a polírozás, hiszen ezt követően optikai hiba keletkezhet, ami gyakran jobban zavarja a kilátást mint a régi karcolás. Pontosan ez a helyzet az autó lámpabúra polírozás esetében is. Ekkor is időben kell a szakemberekhez fordulni. Amikor az ember észreveszi, hogy túl karcos és matt, jól teszi, ha azonnal felkeres egy tapasztalt csapatot. Nem érdemes ezzel sokat várni, hiszen minél több idő telik el, annál nehezebben javíthatóak ki a hibák és annál drágább lesz az autó lámpabúra polírozás. Illetve azért sem kell ezt az utolsó percre hagyni, mert ugye a túlságosan matt fényszóróval nem lehet maximális biztonságban vezetni, hiszen azon nem jut át elég fény, így éjjel nem tudja jól belátni a sofőr a terepet. Az autó lámpabúra polírozás emiatt is egy kötelező dolog kellene legyen.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás