DunaWorkshop

Széles gumik, nagy sebességhez: melyiket érdemes választani?

|

Megfelelő gumiabroncs

Az utóbbi években nagyon megnőttek a gumiabroncsok méretei, ami nem véletlen, hiszen a gépkocsik is rengeteget változtak. A 225 45 r17 egy meglehetősen nagyméretű gumiabroncs, amit főleg a méretesebb személygépkocsikhoz és spotautókhoz használnak. Tulajdonképpen a megváltozott autóknak gyakran a mérete és a súlya is jóval nagyobb lett, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt. Ennek megfelelően, olyan gumiabroncsot kellett hozzájuk gyártani, mint a 225 45 r17, ami megbirkózik a nagyobb tömeggel.

Ugyanis a nagyobb súly alatt a gumi is jobban kopik, ezért a kisebb méretű, keskenyebb gumiabroncsokat felváltották a nagyobbak, amelyek gyakran szélesebbek is, így a súly jobban eloszlik. Feltevődik a kérdés, hogy a kisebb méretű, de nagyobb teljesítményű sportkocsik esetében szükséges a 225 45 r17 méretű gumiabroncs, ami nagyobb és szélesebb az átlagnál? Természetesen igen. Hogy miért? Ennek több oka is van. Egyfelől a sportautók az esetek többségében valóban kisebb méretűek, mivel általában csak két ülés található bennük, ennek ellenére meglehetősen nehezek, ugyanis a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez nagyobb motort szereltek bele, aminek megvan a maga súlya. Másfelől a nagy sebesség a jobb stabilitást és tapadó-képességet is megköveteli, hiszen ezek hiányában az autó eleje könnyen felemelkedik vagy fékezés esetén nem áll meg idejében a jármű. A 225 45 r17 gumiabroncs stabilitást és megfelelő tapadást biztosít az autónak.

Igen ám, de ha az ember fellép az internetre és beírja a 225 45 r17 számozást, akkor rengeteg márka és típus jelenik meg a képernyőn. Ár tekintetében is széles skálán mozognak az ekkora méretű gumiabroncsok. A legolcsóbbat már 15.690 Forintért haza lehet vinni, míg a legdrágábbért 70.640 Forintot kérnek el. Kérdés, hogy melyiket válassza az ember? Nyilván, hogy az eseten nagyobb részében a döntő tényező a rendelkezésre álló pénz. Azonban a 225 45 r17 számozású gumiabroncsnál, mint mindegyiknél, számos más tényezőt kell figyelembe venni. Ilyen a minősége, a zajterhelés szintje vagy a fékút rövidsége.

Print Friendly, PDF & Email

Comments

  • Legutóbbi bejegyzések

  • Kategóriák

  • Címkefelhő

  • A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

    A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

    Bezárás