
A bőr- és hajápolást illetően csakis a természetes, naturális alapanyagokra épülő készítmények jöhetnek szóba. Sokak kedvence a bio hajbalzsam, amely a töredezett, erősen igénybe vett ‘és száraz hajvégeket intenzíven ápolja és illatossá teszi. A bio hajbalzsam sikerének titka az alkotóelemekben rejlik, mint például a bio shea vaj, kókusz-, földi mandula és a jojoba olaj.
Mindegyiknek megvan a saját pozitívuma. A shea vaj például rendkívül jól táplálja a száraz hajat és már az első kezelés után simává és könnyen fésülhetővé teszi azt. A jojoba olaj pedig a fejbőrnek tesz jót és képes megelőzni a hajhullást, illetve csökkenteni tudja a fejbőr viszketését úgy, hogy közben megújítja a száraz, igénybe vett hajvégeket.
A bio hajbalzsam kókuszolaj összetevőjéről sem lehet megfeledkezni, amelyik véd a hajhullás ellen és serkenti a hajnövekedést, valaiint nagy szerepe van a száraz, töredezett haj regenerálásában is. A bio hajbalzsam a földimandula-olaj révén simítja a haj szerkezetét, míg az olívaolaj ápolja a hajszálakat. Mindez hozzájárul a természetes, selymes fény eléréséhez, ami által valóban szépnek tűnik a hajkorona.