Egyre izgalmasabb az x faktor


Forrás: RTL Klub

Ahogyan telnek a hetek, egyre izgalmasabb lesz ez a verseny is, hiszen egyre több jó produkciót láthatunk, és egyre nehezebb lesz dönteni azok között a versenyzők között, akiknek párbajozniuk kell. Az x faktor műsora megnyerő, hiszen minden héten jó előadók produkcióit nézhetjük esténként, azonban izgalmas is, hiszen sosem tudhatjuk, hogy ki lesz az az ember, aki kevés szavazatot fog kapni, és akinek mennie kell a versenyből. A mentoroknak is egyre nehezebb döntéseket kell meghozniuk, hiszen nem könnyű eldönteni két jó előadó esetén azt, hogy kinek kell továbbjutnia. Most már egyre kevesebbszer fordul elő az, hogy nem megfelelő produkció kerül a színpadra, hiszen mindenki igyekszik jól teljesíteni. A versenyzők hétről hétre egyre jobbak lesznek, hiszen sokat tesznek azért, hogy jól szerepeljenek a színpadon, és megnyerjék maguknak a zsűrit és a nézőket is. A nézők döntésén alapul az, hogy ki lesz az a két ember, aki párbajozni fog az x faktorban, és ha nem születik mentori döntés, akkor a szavazatok alapján megy haza egy versenyző.