A defender telefontok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy az átlagosnál sokkal erősebb fizikai behatástól is eredményesen véd. Lehet, hogy a sima Samsung A52 tok is beválik, amikor az ember a kanapén ül és véletlenül kiejti a mobilt a kezéből, de extrémebb helyeken nem jöhet ez szóba. Ha egy kőműves például több méter magasból leejti a készüléket és az a betonra vagy téglára landol, akkor nagyon csúnya sérülésekkel kell számolni. Ilyen esetekre lett kifejlesztve az ütésálló Samsung A52 tok. Azok a szakemberek, akik napi 8-10 órát is műhelyben vagy munkaterületen töltenek, bizony muszájból is rendszeresen használják a mobiljukat.
Érthető is, hogy sok szakértőnek szinte mindenhol szüksége van a mobilra, hiszen egy olyan kütyüről van szó, amit számtalan mindenre lehet alkalmazni. Kőművesként ezen tárolható az adott munkához szükséges alapanyagok listája. Egy mérnök pedig ezen számolhat ki bizonyos adatokat a projekthez. Teljesen mindegy, hogy milyen munkaterületről van szó, a defender Samsung A52 tok kiváló és mondhatni nélkülözhetetlen kiegészítő. Egy másik csoport, aki nem tudja ezt nélkülözni, az extrém sportolók kategóriája. A kiváló védelmet nyújtó Samsung A52 tok azoknak is szükséges lehet, akik évente néhány napot vagy hetet síeléssel, esetleg téli sportok űzésével töltenek.
Samsung Galaxy A72 ütésálló tok túrázóknak, kirándulni vágyóknak
A defender telefontok lényege, hogy bármilyen szituációban megadja a várt védelmet a mobiltelefonnak. A Samsung Galaxy A72 ütésálló tok megerősített külsővel rendelkezik, biztosítva a védelmet a legextrémebb szituációkban és helyeken is. Ott van ellátva a tartozék extra védelemmel, ahol arra a legnagyobb szükség van: a telefon sarkainál, kijelzőjénél és a széleinél.
Olyan kritikus helyek ezek, amik mind a későbbi használhatóság mind a megjelenés szempontjából kiemelt pontok. Persze a Samsung Galaxy A72 ütésálló tok nem csupán a biztonságról, hanem az esztétikumról is szólhat. A legújabb modelleknél már megjelennek a különböző színek, az egyedi kialakítások, éppen azért, hogy minél szélesebb körben tudják kiszolgálni a vásárlókat.