Gyerekülés kezdeti megjelenése

Autós utazáshoz gyerekülés
Autós utazáshoz gyerekülés

Az autók biztonsága a megjelenésük óta rengeteget fejlődött, sőt, az ezzel kapcsolatos követelmények is sokat szigorodtak. Mindenki számára magától értetődő, hogy a gyermekek helye az utazás során a gyerekülés. Azonban nem mindig volt ez így.

Az autók megjelenésekor még a felnőttek sem gondolták, hogy egy kisebb koccanás milyen személyi sérülésekkel is járhat. Még biztonsági öv sem volt. Csak néhány modellbe tették bele, de nem kötelezték a használatát. Ugyanakkor idővel, ahogy az autók motorja erősödött, a sebesség nőtt, a balesetek súlyosbodtak, elengedhetetlen volt valamit kitalálni az emberek védelme érdekében.

Ez idő táján jöttek rá, hogy a kisgyermekek még inkább ki vannak téve a sérülés esélyének, mivel nem tudja csupán az öv megtartani őket. Az első gyerekülések elég kezdetlegesek voltak, de hosszas kísérletezés és az anyagismeret fejlődése után egyre inkább kikristályosodott, hogy mire van szükség. A mostani biztonsági gyerekülés a jelenlegi tudományos ismeretek szerint készülnek, ráadásul úgy, hogy megfizethető legyen a vásárlók számára.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás