
Nagyon bosszantó és zavaró, amikor a nemrég vásárolt telefonunk külső része már úgy fest, mintha évek óta használatban lenne a készülék. Tény, hogy a gyártók nagyon sokat tesznek a minőségi berendezések megalkotása érdekében, de a burkolati rész felépítése mégsem sikerül mindig elég ellenállóra. Szerencsére ez nem jelent komoly akadályt, hiszen a Poco F3 tok kiváló munkát végez. Természetesen csak akkor igaz ez, amennyiben használva van. Egy teljesen különálló alkatrészről van szó, amit utólag kell megrendelni és felhelyezni.
Többféle kivitelben áll rendelkezésre, így annak fényében válogathatunk, hogy melyik kialakítás nyeri el jobban a tetszésünket. A Poco F3 tok választható teljesen áttetsző, ultra vékony szilikon típusban, de ezen kívül a hátoldalt teljesen eltakaró megoldások, valamint nagyon praktikus kihajtható és tartóként funkcionáló flip típusok is léteznek a Poco F3 tok esetében. Bármelyik kivitel mellett is voksolunk, az jó eséllyel jelentősen kitolja a készülék élettartamát és nagyobb biztonságban vehetjük elő bármilyen körülmények között az eszközt.
GKK 3 az 1-ben kialakítású Redmi Note 9 tok
Tudván, hogy a modern okostelefonok nem igazán tűrik jól a kívülről érkező komolyabb behatásokat, megéri előre felkészülni az esetleges problémák, balesetek kezelésére. A kifejezetten magas védettségi szintet biztosító GKK Redmi Note 9 tok valóságos védőmezőként öleli körbe a készülék hátoldalát. Voltaképpen egy több részből összeálló darabról van szó, ami kiemelten fókuszál az élekre, valamint a kamerára.
Nagyon egyszerűn összeállítható és felszerelhető, igény esetén pedig pillanatok alatt eltávolítható a Redmi Note 9 tok. Teljesen sajátos megjelenéssel rendelkezik, ami kellemes hangulatot biztosít a készüléknek. Ha komolyan gondolkodunk azon, hogy milyen típusú védelmet helyezzünk fel a mobilra, akkor a Redmi Note 9 tok ezen változata ajánlott. Természetesen nem kell csak egy variánsban gondolkodnunk, hiszen bármikor igény szerint cserélgethetjük ezeket a burkolatokat. A bluedigital.hu weboldal kínálata egyedi választékot nyújt, amiből tetszés szerint szemezgethetünk.