A jótékony, illetve a védő hatását úgy fejti ki, hogy gátolja a sejtek oxidációs folyamatai közben keletkező szabadgyökök termelődését. Az E vitamin pótlása kiemelt fontosságú. Intenzív testmozgás közben az anyagcsere fokozódik a nagyobb oxigén felhasználás miatt, ebből kifolyólag sokkal több szabadgyök keletkezik, amelyek károsítják az izomszöveteket.
Kutatások szerint óvja a szívet, hiszen védi a koszorúereket és a szív izmait. Mivel gátolja a vérlemezkék összecsapódását, vagyis a vérrögképződést, így kevesebb az esélye a trombózis, a szívroham és a szélütés kialakulásának. Az E vitamin az immunrendszer védőfunkcióját is több ponton támogatja, ezáltal gyorsabban gyógyulnak a sérülések. A szedése kortól és nemtől függetlenül ajánlott, mivel csökkenti a káros anyagok felszívódását.
Az állati eredetű élelmiszerek közül a máj, a tojás és a hús tartalmazza jelentős mennyiségben. Az E vitamin ezeken kívül fellelhető növényi olajokban, mint például a napraforgó vagy a búzacsira. Étrend-kiegészítő formájában is beszerezhető a gyógyszertárakból.